Név: Adam Sacae
Faj: Ember
Kaszt: Pilóta
Kor: 23
Jellem: Egy kicsit őrült srác vagyok, de nagyon jóindulatú, és segítőkész. Könnyen megbarátkozom az emberekkel, valamint senkit nem szoktam hátrahagyni.

Előtörténet:

A Delta Pavonison születtem 23 évvel ezelőtt. Egy katonai család sarja vagyok, mert a famíliámban mindenki katona. Kiskorom óta engem is zsoldosnak akartak nevelni, de nem voltam éppen az az alkat, akit gyalogosnak lehetett volna besorolni. Az apám, s a bátyám ezért eléggé lenéztek, mindig azt mondták, sosem leszek jó katona. Ám nagyon érdekeltek az űrhajók, vadászgépek. Már 10 évesen tudtam egy űrhajó majdnem minden részét. Később lőni is meg tanultam, viszont csak pisztollyal. Az iskolában eléggé jól tanultam, de nagyon gyűlöltem oda járni. Rengeteg barátom volt, akik mind a tengerészgyalogságba akartak belépni. Én szokás szerint csak a fejemet ráztam rájuk, hiszen nem láttam semmi értelmét a gyilkolászásnak. Egy nap azonban nagy tragédia történt. Az apám, és a bátyám meghaltak egy küldetésen, amikor az LV- 426-ra mentek. Ekkor határoztam el magamban, hogy én is beállok a seregbe, egyrészt a bosszúért, másrészt mert nem akartam, hogy az emberek átéljék azt a fájdalmat, mit én éreztem akkor. Az iskolában nagyon bátorítottak a társaim a csatára. Elteltek az évek, aztán betöltöttük a 18. életévünket, majd rögtön be is adtuk a jelentkezést a tengerész gyalogsághoz. Rajtam kívül minden ismerősöm gyalogosnak jelentkezett. Csak én vállaltam el a pilóta szerepet. Ezt azért tettem, mert így segíthetek a bajbajutott katonákon, életeket menthetek. Persze tudtam, hogy hátránya is van a dolognak, hiszen a mögöttem lévő életekért én felelek, s elég csak egy rossz lépés, hogy mindennek vége legyen. Szerencsére mindannyiunk kérelmét elfogadták, aztán megkezdődött a kiképzés. Nem volt könnyű, de idő múltán meg tanultam kezelni egy csatacirkálót. Egy év múlva az első küldetésünk pont az LV- 426-on volt, és én vezettem a gépet, amivel leszálltunk a bolygóra. Velem együtt 15-en indultunk el azzal a vággyal fűtve, hogy most mi itt győzni fogunk, megbosszuljuk a sok elesett katonatársunkat. Sajnos nem minden úgy történt, ahogy mi elterveztük. Miután megérkeztünk egy elhagyatott állomáson landoltunk, ahol senki nem volt. Én a gépen maradtam a másodpilótával, még a többiek behatoltak. Szörnyű dolog történt, ugyanis odabent alienek egy csoportja támadta meg őket, s mind odavesztek. Ekkor engem, s a másodpilótát is megtámadtak. Voltak egy páran, de nem tudtunk időben elmenekülni, mivel nem volt elég üzemanyag. A társam épp tankolta a gépet, amikor odakint tűzharcba keveredett pár szörnyeteggel. Én is kirohantam a fedélzetről, majd az egyik aliennek a fejét lőttem szét, a másikat pedig mellkason találtam el. Így a társam megmenekült, ám már rohantunk is vissza a géphez. Követtek minket, szinte hallani lehetett, ahogy lihegnek a fülünkbe. Ekkor szerencsére visszaértünk. Beküldtem a másodpilótát, hogy szálljon fel, én addig csukom a rámpát. Amíg felzáródott lőttem kifelé, nem érdekelt eltalálok e valamit, avagy sem. Sikeresen felszálltunk, és otthagytuk a bolygót. A többi társunk azonban életét vesztette, így szomorúan, letörten tértünk vissza a bázisra. Megtapasztaltam, milyen a háború íze, s most továbbra is folytatom a harcot az emberiségért.

Köszönöm szépen