Az űrhajón már nagyon vártam a küldetést, be is szálltam az Actor 21- be, és vártam az indulást. Ekkor hallotam, hogy megszólalt a vészriadó, ezért egy kicsit bepánikoltam. Hatalmas össze- visszaság keletkezett, amitől én is megijedtem. Ki is adták a parancsot, miszerint induljak el. Ez meg is történt. Az ablakból láttam, ahogy kirajzolódik a predator űrjhajó. Soha életemben nem láttam még ilyet élőben, csak képeken. Tragikus dolog történt ekkor, mivel a mi űrhajónk felrobbant. Miután szétszállt a B- 52, hirtelen rengeteg gondolat futott át az agyamon, köztük, hogy miképpen fogjuk túlélni ezt az akciót, s menekülünk el a bolygóról.
~ Most aztán jól benne vagyunk. Mégis mi a büdös francot kezdünk eztán?~ kérdeztem magamban, de először is a hátam mögtt lévő emberek életével kellett törődnöm. Megnyugtatás képpen a rádióba beleszóltam, amit mindenki hallott a fedélzeten:
- Itt a pilóta. Mindenki őrizze meg a nyugalmát, hidegvérét! Le fogunk szállni a bolygó felszínén. Erősen kapaszkodni, mert légörvények is lehetnek!
Sajnos a jóslásom be is valósult, ugyanis kaptunk egy kisebb akadályt, de szerencsére egészben tartottam a gépet.
- A radaron semmi jele életnek. Leszállok.- jelentettem ki, ezt követően óvatosan le is tettem az Actor 21- et. Levettem a sisakomat, aztán ráborultam a műszerfalra. Hatalmas csalódással vettem észre, hogy a rádió is bedöglött, ezért semmi féle üzenetet nem tudtam küldeni a Delta Pavonisra. Reménykedtem benne, a B- 52 még tudott üzenetet küldeni, ám ennek csekély volt a valószínűsége. Lenyitottam a rámpát, a katonák leszálltak. Én is felemelkedtem az ülésemből, majd kisétáltam a szabadba. Ronda bolygó volt, első ránézésre meggyűlöltem.
- Parancsnok! Rossz hírek. Az adóvevőnek lőttek, szóval semmilyen vészjelet nem tudok továbbítani a bázisnak. Azt javaslom keressük meg a bázisban lévő kommunikációs egységet, s próbáljunk innen kapcsolatot termteni velük. Ha nem áll a terveivel szemben, akkor én is magukkal tartok.- adtam az ötletet, aztán előhúztam a vállamon lévő gépfegyvert, amit otthonról hoztam magammal.

Oksa

Miután Adam letette a gépet a többiekre néztem és láttam, hogy egyben vannak, ezután magamat is áttapogattam, hogy nem sérültem meg.
-Ez jó kis kaland volt, de sok bajjal jár...a hajónak annyi és a rádiónak is...támogatom Adam ötletét...de a gépnél létrekéne hozni egy ideiglenes tábort amíg nem találunk más megfelelő helyet...-Mondtam a többieknek és elkezdtem a cuccaim kicsomagolását.
-Én itt maradok a többiekkel a tábor létrehozását fogom segíteni...meg felállítok egy labort, hogyha valami idegen életformára bukkanunk, akkor azonnal elkezdhessem a lény elemzésést, hátha rábukkannánk a gyengéjére...-Mondtam.
Azzal nekiláttam a labor és a tábor felállításához és a érzékelők elhelyezéséhez.
-Na ezzel megvolnánk...-Töröltem meg a homlokom, majd elkezdem a számítógépemen a gombokat vadul nyomogatni, hogy beindítsam az
érzékelőket, de szerencsére a tábornak, működött. Azzal tovább folytattam a régi térképek megfejtését és belefeledkeztem...

A B-52-n hirtelen riadó szólt. Nem ijedtem meg nem tudom miért, csak elkezdtem gyorsan összeszedni a fegyvereimet. Egy gépkarabély 10 tárral, 2 pisztoly 5-5 tárral, és még magammal hoztam 3 db kézigránátot is.
~Remek, minden megvan - gondoltam magamban, majd felpattantam a hajóra. Rázós út lesz, de a pilóta megnyugtatott minket. Csak később kapcsoltam, hogy a pilóta pont Adam. Magamban elmosolyodtam és felnéztem. A B-52-t tűz vette körül. senki sem élte túl, csak mi. Rázós út után talajt értünk.
- Kösz Adam, jövök egy sörrel neked! - Majd elkezdtem szedelődzködni.

A friss táborban nyomasztó hangulat uralkodik, mindenki hallgatag, a sivár bolygón énekes madarak sincsenek, melyek éneke megtörhetné a gyászos csöndet. Végül a küldetés vezetője feláll s körbejárja a tábort. Bíztató szavakat próbál mondani.
-Jól van fiúk, még élünk és ez a fontos. Ha egésznap itt tespedünk a bánatba, azzal nem haladunk előre, végezzük el a küldetést, hogy a haláluk ne legyen hiábavaló. Tíz emberre lesz szükségem.
Jamest és még 8 katonát kiválaszt, majd megkéri Vektort, hogy kísérje el őket, mint kutató és tudós. Adamnek a gépnél kell maradnia, a tiszt meghagyja neki, hogy óránkét végezzen felderítő repülést kis magasságon, aktív fegyverekkel.
Ezután James, Vektor és a többiek behatolnak az épületbe a főbejáraton keresztül, s egy széles folyosó után egy kör alakú fogadóterembe jutnak. A katonák ellenőrzik az ajtókat, mind nyitva van. A tiszt ekkor előveszi a térképet, majd csoportokra osztja fel a csapatot.
Vektor és négy katona az egyes és a kettes labort deríti fel. James vezetésével 4 katona a raktárakat ellenőrzi. A tiszt visszatér ügyelni a táborba. A csapatok ezután elindulnak a számukra kijelölt irányokba.

Ügyeljetek arra, hogy ne meséljétek túl a történetet, csak arról számljatok be, ami eddig történt, a nézőpontotokat és az érzéseiteket fejtsétek ki bővebben, a jövőre vonatkozó dolgokat, szándékokat pedig csak gondolati úton tervezzétek el!

Csak ültem az egyik sziklán, miközben az egyik kezemmel a fejemet támasztottam, a másikat pedig lógattam a földre.
~ Kész... Ennyi volt. Itt fogunk meghalni. Semmi esély a túlélésre. Gondolom még nappal van, mivel az alienek éjjel jönnek elő. Legalábbis nekem ezt tanították az akadémián. Hát így fejezem be? Semmi dicsőség?~ kérdeztem magamtól, mint aki teljesen elveszítette a maradék kicsi reményét is. Ekkor a tiszt elmondta a beszédét, amitől kicsit több remény szállt belém. A feladatom az óránkénti röpködés volt, amire egy kicsit számítottam is. Hiszen valakinek vigyáznia kell a többiekre. Mikor elindultak még utánuk szóltam, félmosollyal az arcomon:
- Hé James! Meg ne halj! Még lógsz egy sörrel! Vigyázzatok magatokra srácok! Te is Vektor!
James valószínűleg nem tudja, hogy nem iszom sört, de ezt elég lesz otthon közölni vele. Ezt követően zsebre tett kézzel a pilótafülkébe ballagtam, majd leültem a székbe. A rámpát felcsuktam. Elkezdtem ellenőrizni a műszerfalat.
~ Üvemanyag rendben. Nyomáskiegyenlítő rendben. Hajtóművek rendben. Már csak engedélyt kell kérnem.~ gondoltam magamban, eztán kicsit már felemeltem a gépet, s a sisakban lévő adóvevővel kérdeztem meg a parancsnokot:
- Vétel itt az Actor 21. Engedélyt kérek az első felderítésre. Vége.- szóltam, aztán vártam, hogy megérkezzen a válasz. Amint megérkezett az üzenet felszálltam, s kinyitottam a szárnyakat. A fegyverek már ki is voltak biztosítva, majd elindultam a bázis körül.
~ Megőrülnék ezen a sziklán hosszabb ideig.~ gondoltam magamban. Nem észleltem semmit, ám egyenlőre még nem szálltam le, hátha szüksége lesz valakinek, valamire.

Megkaptuk a feladatot és egy kicsit megdöbbentem, hogy kísérjem el a 8 katonát és James-t a küldetésre.
Tehát megkaptuk a parancsot és ennek módjára cselekedtünk. Szedelözködtünk és a fegyvereket bebiztosítottuk.
-Hála istennek...nekem is van fegyverem...-Gondoltam magamban, majd elővettem a kispisztolyomat ami úgy csilogott,
hogy majdnem megvakított. Elindultunk, tehát a főbejárat felé és megálltunk, amíg kinyitottam a műszereimmel a bejáratot
mivel már régóta nem volt nyitva ezért csak félig lehetett kinyitni. Így tehát guggolva de bejutottunk a főbejáraton és szépen sorban
mentünk a fogadó terembe a folyosón keresztül. Amikor beléptünk elképesztő látvány tárult elénk...

Megkaptuk az utasításokat, és amint gondoltam, nehéz feladatot kaptunk. Nem egy raktár van sajnos. De hát ezt kell csinálnunk, nincs más választás. Majd végignéztem a csapatomon. Derék, fiatal emberek, életerős mind.
- Na fiúk, nekem kell vezetnem benneteket, így kezdjük is. Te ott! - mutatott rá az egyikre - te leszel a hátvédünk. négyszög alakban fogunk mozogni, annál biztonságosabb nincs. Mellette! Te leszel a bal szárny, és Te a jobb. Én megyek előre. Értelemszerűen az első raktárral fogjuk kezdeni. Tárakat behelyezni, és kezdődhet a móka! - enyhén mosolygok, majd alakzatba állunk, kibiztosítjuk a fegyvert, és elindulunk az első raktár felé.

~ Hát, amint látom itt nem nagyon van semmi. Legjobb lesz, ha visszatérek, mivel a többiek sem jeleztek.~ gondoltam magamban, így már ereszkedtem volna le az Actor 21- el, amikor megszólalnak a riasztók, s majdnem összecsinálom magam.
- Hogy az a... Mi folyik itt? Hajtóműnek annyi, és az egyik szárnynak is.- mondtam idegesen, aztán pedig eldurrant az agyam, s a támadások irányába fordultam.
- Dögöljetek meg rohadt szemétládák!!!- kiáltottam, miközben folyamatosan tüzeltem a támadókra, mégha nem is tudtam kik lőnek. Katapultálnom kell, ám a gépnek annyi lett, mivel szétrobbant. Az ejtőernyőmet kinyitottam, s lassan landoltam. Nem kellet sok idő, rájöttem, ezek predátorok, minden bizonnyal ki akarják csinálni az összes alient, valamint embert. Futni kezdtem a tábor felé, miután meghallottam a puskák morgását. A táborban mindenki bepánikolt, lövöldöznek minden felé.
- Uram istenem! Mi a franc történt itt? Ez nem lehet igaz...- mondtam magamnak, amint láttam, hogy még reménytelenebbé vállt a helyzet. Hirtelen megáll körülöttem a világ, a sok stressz betett nekem. Csak bámultam ki a fejemből. Ekkor odarohant hozzám a tiszt.
-Befelé a bázisra! Mentse magát!
Kiálltja felém, ám csak halkan érzékelem, amit mond, mintha besokkoltam volna. Mikor szétszállt a feje előttem, majd a földre esek, ismét belémszállt a bátorság érzése. Nyúlnák a géppuskámért, mivel szét askartam lőni az egész predátor bandát. Ekkor feltűnik rajta a három piros pötty, így nem nyúlok hozzá, hanem a földre csapok az öklömmel.
- A fene egye meg!- dühöngök halkan. Ezt követően észreveszem a félig nyitott ajtót. Kúszok felé teljes erőbedobással, a szívem úgy lüktet, mintha egy kalapáccsal űtnének egy sziklát. Az adrenalin nem csökken bennem, hajtom magam a bejárat felé. Ahogy beérek, rögtön a falhoz tapadok. Kifújom magamat, ám ekkor becsúszik a másik két katona is. Megkérdeztem a rangjukat, kiderült én vagyok a rangidős köztük.
- Rendben van, most a legésszerűbb az lenne, ha csatlakoznánk a többiekhez. Tájékoztatni kell őket, hogy semmiképp ne menjenek a táborba! Ezzel több életet is megmenthetünk. Akkor futás!- kiáltottam, aztán futni kezdtünk. Minél előbb megtaláljuk a társainkat, annál jobb.

Én és a kutatócsoportom elkezdtük az egyes labort átkutatni. Lassan közeleítettük meg a bejáratot,
majd ezután elsőként belépve érdekes kép tárult elém. A korszerű berendezések, műszerek a földön hevertek.
sőt volt olyanis ami még készenléti állapotban is volt.
-Úgy látom elég sietős lehetett a dolguk, de vajon miért?...-Tettem fel magamnak a kérdést, de tudtam, hogy az alienek
vagy a predátor miatt siettek ennyire. Majd az egyik kutatócsoport tagja észrevett egy ajtót és szólt a többieknek.
-Úgy látom, hogy a térképen ez a titkos labor ajtaja..-Mondtam a többieknek, de nem tudhattuk mi lesz benn, így felkészültünk
a legrosszabra. Az egyik katona próbálta volna kinyitni, de nem sikerült neki, így hagytuk és tovább kutattunk. Az első termet
elhagyva gondolkodóba estem:
-Ilyen gyorsan elhagyni ezt a labort, hogy még a leletekre sincs idő és a műszereket is itthagyták...remélem nem történik meg újból...-Reménykedtem és bíztam a szerencsénkben és ha baj történne bíznék a társaimba Adam-be és James-ben.
Ezután a második laborba megyünk át, de itt is hasonlóképp mint az előző laborba furcsa látvány fogad minket.
A műszerek a földön titkos akták szanaszét a padlón. Ismét látjuk a titkos labor bejáratát, majd megpróbáltunk behatolni, de ismét csalódtunk, hisz ez is zárva van.
-Számomra rendkívül furcsa, hogy a műszereket és a titkos mappákat a földön hagyták, de a titkos labort viszont volt idejük bezárni, még ha több ajtó is volt...remélem nem valami élőlényt rejtegetnek...-Gondoltam át a helyzetet. Ekkor az egyik katona tompa koppanást hallott az ajtó mögül. Rögtön figyelmeztetett és megdermettünk, mint akit a halálfélelem kapott el. Így álltunk körülbelül egy percig, de a relytélyes hangot, nem tudtuk mire vélni. Ekkor a következő utasítást adtam a többieknek:
-Rendben munkára kutatni, hátha találnuk valami érdekes információt, ami a hasznunkra vállhat...-Adtam ki az utasítást, majd mindannyian elkezdtünk keresni hasznos információt térképet, adatokat bármit ami a segítségünkre lehet. A keresés közben rábukkantam egy fiókra ami egy szék mögött volt. A széket eltettem onnan, majd a fiókot szépen lassan kihúztam. A fiókban találtam
egy papír cetlit, amire ez volt ráírva: „Túl sokan vannak, elszabadultak, nem tudtok őket megállítani. A fegyver tervei a”. Alig lehetett olvasni, mivel gondoltam, hogy sietve írták rá, és menekültek valami elől. Megmutattam a kutatócsoport többi tagjának, de szerencsére megőrizték a hidegvérüket. Ezután a többiek tanácskozásba kezdtek, majd kis idő után megszólaltam:
-Nyugalom...a fegyver honléte nem derül ki, így folytatjuk a kutatást...-Adtam az utasítást, és a többiek is jónak látták.
-De azonban...-Szakítottam meg a társalgást:-Mostmár tudjuk, hogyha nem is olyan régen, de voltak itt idegen életformák, így jobbnak látom, ha csatlakozunk James Raynor csapatához, és együtt folytatjuk a kutatást...-Mondtam szigorú szemekkel, de nem volt ellenvetés.
-A táborba felesleges lenne visszamenni, hisz azzal csak időt veszítenénk...-Elmélkedtem a helyes megoldáson.
Ezután elindultunk James Raynor csapatához a raktárba...

Körülnézünk az első raktárakat, ám semmi. Semmi jelen sem embernek, sem aliennek. tele van élelmiszerrel mindegyik. Elértük az idegen minták raktárát, aminek az ajtaja páncélozott. De bentről hallani valami nyüzsgést. Nem kell hatalmas észlénynek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, idegenek vannak bent.
- Na srácok, asszem ne sétáljunk be az oroszlán barlangjába, inkább keressük meg Karteréket. Gondolom a 2. laborban lehetnek már, nézzük meg. - majd elindultunk a négyszög alakban, közben szemezve a plafont, földet mindent, hátha találok valami célpontot.
~Nagyon különös. Tele van modern kori berendezésekkel, felszerelésekkel meg mindennel, és senki semmit nem mentett meg, csak menekült. Vajon hol lehetnek az emberek? Vagy holttestek?~ gondolkozok magamban, kérdést keresve a válaszaimra, majd utunkat vesszük a 2. laborba.